A jó Isten látja lelkemet, én teljesen örömmel fogadtam a srácot, akit szintén úgy mutattak be, hogy magyar. De persze ő sem magyarországi magyar. Egyelőre számomra értelmezhetetlen, de azt állítja a srác, hogy Szlovákiában él, de szlovákul elég gyengén beszél, mivel közel él a magyar határhoz. Itt javaslom időzzünk el egy kicsit! Ízlelgessük picit ezt az életutat! Adott egy széttetovált, alapvetően kedves srác, aki körülbelül a szlovák állammal egyidős lehet, szóval úgy hozzávetőlegesen 22 éves. Ez idő alatt oly mértékben elfoglalta magát egy eddig meg nem nevezett tevékenységgel, hogy nem volt alkalma elsajátítani a szlovák nyelvet, mivel ő közel élt a határhoz. ÁM, MOST, németül nem beszélve Németországban dolgozik. Érted?! Ha egyszer activity verseny lesz a cégnél, akkor tuti ő nyer. Már két nyelven folyékonyan mutogat. Gyerekkora óta volt ideje tökélyre fejleszteni, hisz idegenben él születése óta.
Hogy sokkal szebb legyen, mint az átlagos 20 év körüli fiúkák, azt a tervet eszelte ki, hogy szép apránként addig tágítja a fülében a lyukat, míg azon átnyúlva tud kezet nyújtani a bemutatkozáskor. No most még ugyan ott nem tart, most még épp csak át lehet köpni rajta, de ugye a szépséghez idő kell és meg is kell érte szenvedni, nem igaz? :)
Nos a fiatalember képes engem meglátva keresztülfutni a 200 méteres csarnokon, úgy örül nekem, hogy egyből megoszt velem pár részletet a vele történtekből.
Mint például, a szétválogatandó raklapok sajnos kurvára vegyesek, miért nem lehetnek kevésbé összekeverve a raklapokon lévő rekeszek? Miért ilyen kényelmetlen az autóban az ülés, amivel őt munkába hozzák ingyen? Miért, miért, miért??? Szar a kaja, szarok a nők, szar a munka, biztos szar lesz a fizetés is... MINDEN SZAR.
Annyira pesszimista az ember, hogy szerintem hamarosan kialakítja magának a csak felette eső viharfelhőt is. Próbálom elkerülni, de annyira résen van, hogy az már fájdalmas. Az energiavámpírok eddig számomra ismeretlen okokból olyan éles szemmel vannak megáldva, mint az éhező sasok. Amikor az ebédszünetemet kiveszem és a szőnyeg alatt kúszva próbálom minél hamarabb elérni az étkezőt, ő már integet, hogy nem kell sokat várnom, mert máris leteszi a raklapját és már jön is. Rendkívül rövidre fogom az ebédszüneteket ebből adódóan. Ma felvetette, hogy kérvényezzem a forgalomirányító irodában, hogy velem jöhessen túrára. Ragyogó ötlet! Hogyne! De egészségügyi megfontolásból mégis inkább egyedül mennék, mert így a normális értéken tudom tartani a vércukromat és a pulzusszámomat is. Arról nem is beszélve, hogy mi lenne, ha egyszer engednék a kíváncsiságomnak és a fülgyűrűjénél fogva egyszer belehúznám az arcát a térdembe picit. Vagy inkább nagyon. Esetleg többször. Persze kimondottan csak kísérleti jelleggel. :)
Eleinte arra is gondoltam, hogy lehet öreg vagyok ezekhez a csevegésekhez, hogy a korkülönbség miatt nem vagyok egy hullámhosszon vele, ha egyidősek lennénk, én is lehet ugyanilyen szarokkal aggatnám tele magam és kifestő könyvnek használnám testem minden négyzetcentiméterét, viszont ez az ember buta. Amikor fiatalabb voltam, a feltűnően buta embereket akkor is próbáltam elkerülni. Őt pedig nem lehet, kénytelen vagyok vele mutatkozni és ha már ez így alakult, ellátom divattanácsaimmal és öntök belé egy kis optimizmust napi 5 percben, az még részemről is egy vállalható időintervallum. Azért van szükség az 5 percre, hogy kevésbé legyen sértő a mondandóm, mert ha tömörebbre fogom, akkor abból csak az sülne ki, hogy "hogy a f@szba nézel ki, te torzszülött?"
