Tango. Ez lehetett a kamionos neve, vagy valami ilyesmi, de így mutatkozott be. Mindenesetre így hívják a bácsit, aki az idén töltötte a 70. évét. 40 évet dolgozott le egy bevásárlókocsi gyár galvanizáló részlegén. Gyakorlatilag savakba és egyéb mérgező anyagokba mártogatják a kezeletlen acélt, hogy rozsdamentes legyen, ha jól tudom. A lényeg, hogy a savgőz meg az egyéb mérgek azért rendesen kicsinálják az embert. Picit kamionozott is, elmondása szerint bejárta egész Európát, majd nyitott egy kis sufniban egy italüzletet. Ennek apropóján találkoztunk, tőlünk rendelt és annyira elbaszott helyen van az üzlete, hogy a legkisebb teherautónkkal lehet csak megközelíteni. 

Múltkor letegeződtünk, nagyon kedves volt velem, mint általában azok a nyuggerek, akiknek idejük van, társaságuk pedig már nincs, és így aki első blikkre szimpatikus, azt beavatják életük minden részletébe. Megkínált üdítővel és mesélt az életéről, műtéteiről is. Gyakorlatilag kivették a gyomra egy részét rákgyanúval 2 éve, meg a hasán is matattak valamit, de ezt nem értettem pontosan, viszont ezeknek köszönhetően szinte pár hónap alatt fogyott 37 kilót.

Így a mai napon miután köszöntöttem, megkérdeztem, hogy érzi magát. A válaszon eléggé meglepődtem, majd elgondolkodtam, hogy életemben nem hallottam még ezt a választ.

- Köszönöm, elégedett vagyok.

 Majd úgy mosolygott, hogy avval alá is támasztotta egyből előbbi állítását.Nem ezt vártam, hanem, hogy együtt csóváljuk a fejünket picit azon, hogy már megint itt fáj meg ott fáj neki, kacagunk picit azon, hogy korából adódóan már nem akar újra nősülni, vagy valami ilyesmi. Szóval az öreget szépen megtépte az élet, de ő baszik rá. Örül az élete minden percének, sugárzik belőle, hogy boldog. Eddig egyszer sem bírta tétlenül nézni, ahogy pakolok, minden alkalommal segíti valamelyest a munkámat. A felesége viszont szerintem tuti nem menne át a Turing teszten. Biztosan robot. Semmi érzelem, semmi humor, kedvességet csak színlelni tudja, de olyan műmázzal, hogy szinte fáj. Na mindegy, nem a nagyit ekézem, csak érdekes, hogy rá pont nem ragadt a férje kicsattanó életöröméből és világszeretetéből. Lenne mit tanulni az öregtől. Egyszerű ház, egyszerű autó, kis vállalkozás, hogy - elmondása szerint - ne unatkozzon. És boldogabb bármelyik milliárdosnál. Nem először hallom itt, hogy a pénz nem szempont, ami alapján a másik embert megítélik, és nem mozgató-, motiváló erő Németországban. Senkit nem érdekel mennyi pénzed van. De plusz pénzért sem tudsz rávenni szinte senkit semmire. Itt mást keresnek az emberek egymásban. Nem egymás zsebében turkálnak, hanem igyekeznek jobb embernek lenni a másiknál. Szokni kell még. :)