Ha azt gondolnánk, hogy a betanuló kolléga alá olyan gépjármű való, ami panaszmentes, akkor picit tévedünk. Már gyulladt ki, robbant fel a kereke, minden hangszeren játszik, de főleg az idegszálaimat pengeti. Az hogy világít minden hibajelzés, mint a karácsonyfán, az normális, nem hiszünk a rendszernek, hanem leellenőrizzük a féket, és ha egyszer megállt, akkor már indulhat is a 22 tonna bambi a boltokba. Ámbár, ha kiégett egy izzó, azonnal cserélni kell, mert ha megállít a rendőrbá egy izzó miatt, akkor mindenre fény derül, azt meg ugye senki sem akarja, főleg én nem. Hiszen mélyen zsebbenyúlós élmény errefelé az ilyen. A cég meg elég fals módon úgy áll a dolgokhoz, hogy hajts ki, vidd az árut bármi áron. Ha viszont megbüntetnek, akkor miért hajtottál ki? Nem kellett volna elindulnod. Ha elindultál, akkor tiéd a büntetés.

A kigyulladásos történet eléggé abszurd volt. A bal tükörben hirtelen annyi füst volt, mint egy Michael Jackson koncerten. Már akkor tudtam, hogy most az egyszer a fékprobléma visszajelzés valós volt, és befogott a fék, mely azért egy 40 km után szeret kigyulladni. Jeleztem a hiperaktív betanító mesteremnek, hogy nem tervezett jelenség ütötte fel a fejét, ő meg, mint rutinos sofőr tőlem kérdezte, hogy most mi legyen?! Így a kocsit leállítottam egy buszmegállóban, adtam a beparázott kollégának egy csibesárga mellényt, meg egy háromszöget, hogy tegye, amit tenni kell, mielőtt egy rendőr erre jár, aztán egy betonkeverő elé kiugrottam, levajaztam, hogy tolasson már vissza picit és locsolja le füstölő féket, mielőtt a gumi kigyullad, mert onnantól csak végignézhetjük, ahogy leég a kocsi, hiszen a gumitüzet el nem oltom sehogy. Faszi visszatolat, hozzávetőlegesen 100 liter vízzel eloltotta a féket. Megmenekült a kocsi, a rakomány és a személyzet is. Betonkeverős forma kapott hálám jeléül két kezébe két narancslevet. Mindenki boldog, gondoltam. Viszont ekkor a kolléga, aki csak mászkált fel alá, mint pöcs, bejelentette, hogy neki elég volt, levette a céges mellényt és elindult haza. De mire kiért a szerelőbrigád, addigra valahogy meggondolta magát és visszatotyogott két Leberkäsesemmellel. (Ez itt a helyi kuriózum, mint otthon a lángos) Azt mondta, hogy útközben lenyugodott. Szerelők kijöttek, valamit kopácsoltak, azóta megy. Úgy gondoltam, hogy legalább kapok egy kedves hangvételű köszönő levelet Merkel kancellárasszonytól, melyben hálát ad a jó helyzet felismerő és probléma megoldó képességemért a jó Istennek. Áru leszállítva, autó egyben. Elég széles vállal érkeztem vissza, ahol közölték, hogy legközelebb a táskámat vegyem ki, és miközben a tűzoltókat hívom, vonuljak távolabb, hogy had égjen le. Nem ugrálunk az autó elé, meg ilyenek, mert nem élem meg a nyugdíjkorhatárt. Ekkor tettem fel a legkellemetlenebb kérdést, hogy nem kellene esetleg egy kib@szott poroltó a kocsira? ÁÁÁÁ! Minek egy olyan kocsira poroltó, amelyik vízet szállít? Ja, bocs bazmeg. Akkor hülye vagyok. Talán azért, elvakult barátom, hogy ne égjen keresztül legközelebb a kerék és az üdítő közötti technika, amit úgy hívunk, teherautó...

Tegnap meg a másik oldalon, a meghajtott kerekem gondolta, hogy enged a fizikának és felrobban. Mivel ezt kb. 20 perc állás után lepakolás közben tette, nem nagyon értettem, hogy mi volt a panasza. Aztán rádöbbentem, hogy valószínű, a kerekek a mínusz 12 fokban lettek felfújva, tegnap meg kb. 35 fok volt. Hívom a központot, mondom gáz van, defektet kaptam. Melyik autó, melyik kerék, hol vagyok? Szépen elmesélem, majd mondja az ember, hogy ő csak épp arra járt, igazából a főnökök pont nincsenek ott. De jó, 5 perce beszélek valami agyhalott raktárossal... Jön a vezér, végighallgatja, majd javasolja, hogy ne csináljunk nagy ügyet ebből, pakoljak fel szépen göngyölegből 21 raklapot, mint rendesen, aztán irány vissza  a bázisra lyukas kerékkel. Van ott még annyi kerék, hogy ha nem nyomom nagyon neki, akkor simán visszaérek. Jár a piros pont, ezt is megcsináltam. Amíg nincs baj, addig nincs baj. Ökölbe szorult seggel, de visszavittem.

Majd, ha minden szépen halad és jön valaki utánam, akkor feljebb léphetek a táplálékláncon, mert egy jobb autóra ültetnek, a kezdő meg ezzel járhatja végig a poklot, ahogy korábban mindenki tette. Ez afféle beavatási szertartás, hogy az ördögszekérrel mész a kezdeti időkben. Kérdeztem, hogy kb. mennyi ideig élvezhetem ezt a kiváltságos helyzetet, azt mondták majd meglátjuk. De ilyen szöveggel nem lehet lekoptatni, végigkérdeztem a sofőrkollégákat, hogy ki meddig ült rajta. Hiába. Ettől sem lettem okosabb, mert volt aki 2 hónapig, volt aki 4 évig tekergette a kormányát. Balra-jobbra, mint Snoop.

Szóval majd meglátjuk. Ilyen ez a szódás élet. Nem mondhatom, hogy unatkozom.