A felkelő nap országa szerintem nem Japán, hanem Németország. Minden kurva napfelkeltét láttam eddig, amióta ebben az országban élek. Itt nem állhat reggel 8-ig a gazdaság, amíg végre kitápászkodsz az ágyból. Amint a nap felkelt, máris tolni kell az Európai Unió szekerét. "Ha már a görögök lazsálnak délután, mi behozzuk a lemaradásukat már reggel. - mondja a helyi."  Az is tény, hogy a német népszaporulat képtelen  lépést tartani a helyi gazdasági társaságok munkaerőigényével. Ezért van oly nagy szükség a gazdasági turistákra, mint jómagam. Például a Mannheimben székelő BASF gyár (melynek képét illusztrációként alább beollóztam) jelen pillanatban éppen 50 EZER embernek ad munkát. Ami azért nem lóf@sz.  

De a NAP. Térjünk vissza  a NAPHOZ. Valamiért itt a napocska nem olyan koránfekvő, mint otthon, viszont hamarabb kel. 04:30-22:00 világos van. Azaz a nap mindössze hat és fél órát nézi a bolygó másik felét. Viszont, ahhoz, hogy jó biorobot legyek, legkésőbb 21:00-kor csicsikálni kell, mert 04:30-kor csilingel a telefon. Ebben az a legszebb, hogy miután aludni térek, még egy órán át világos van. Viszont ez csak a vasárnapi lefekvéskor furcsa, hétközben úgy elfáradok a fizikai munka hatására, hogy akár állva, délután négykor képes lennék elaludni. Ezt viszont kénytelen vagyok kitolni picit, mivel egyedül vagyok, így hazafelé vásárolnom kell, ha nem akarok éhen halni, hazaérve főznöm kell, le kell mosni az út porát természetesen, és ha kellően szorgalmas vagyok, vagy már fejvakarva sem találok másnapra egy szettet, akkor mosni és teregetni is kell. Ezek eddig nem az én feladataim voltak, így most ha zokogva is, de el kell végeznem. Jó, nyilván fel tudtam nőni a feladathoz, és még a porcicák sem zabálnak fel álmomban, mert irtom őket rendületlenül, minden áldott pénteken. 

Reggel beszélgettem kicsit a csodagyerekkel, akit hála Istennek mostanában nem osztanak be mellém. Így gördülékenyebbek és nyugalmasabbak a napjaim. Talán pont arról esett szó, hogy most már neki is valamivel jobban mennek a feladatok, ami egy év elteltével kissé szürreálisan fest, hogy most csettintésre jobban teljesítene. Szóval hiszi a piszi, fogadjuk szerintem picit kétkedve e nagy szavakat.

Aztán hirtelen nőtt 3 centimétert és a szeme is a duplájára guvadt ki a szeme üregéből. Annyit mondott, hogy "opsa, ein bißchen unglück passiert" azaz "ajaj, egy kis szerencsétlenség történt" és a térre ráhajlítva egyenesen a mosdó felé szaladt.

Nehéz egy ilyen jelenet után megőrizni az úriember stílusát, így szerényen a mai teljes napot végigkacagtam random jelleggel. Tényleg sajnálom, meg nem is kenyerem a káröröm, de lássuk be, emberek vagyunk. Apropó, nem irigylem a kollégát, akivel ledolgozta a mai napját.

A jó Isten látja lelkemet, én teljesen örömmel fogadtam a srácot, akit szintén úgy mutattak be, hogy magyar. De persze ő sem magyarországi magyar. Egyelőre számomra értelmezhetetlen, de azt állítja a srác, hogy Szlovákiában él, de szlovákul elég gyengén beszél, mivel közel él a magyar határhoz. Itt javaslom időzzünk el egy kicsit! Ízlelgessük picit ezt az életutat! Adott egy széttetovált, alapvetően kedves srác, aki körülbelül a szlovák állammal egyidős lehet, szóval úgy hozzávetőlegesen 22 éves. Ez idő alatt oly mértékben elfoglalta magát egy eddig meg nem nevezett tevékenységgel, hogy nem volt alkalma elsajátítani a szlovák nyelvet, mivel ő közel élt a határhoz. ÁM, MOST, németül nem beszélve Németországban dolgozik. Érted?! Ha egyszer activity verseny lesz a cégnél, akkor tuti ő nyer. Már két nyelven folyékonyan mutogat. Gyerekkora óta volt ideje tökélyre fejleszteni, hisz idegenben él születése óta.

Hogy sokkal szebb legyen, mint az átlagos 20 év körüli fiúkák, azt a tervet eszelte ki, hogy szép apránként addig tágítja a fülében a lyukat, míg azon átnyúlva tud kezet nyújtani a bemutatkozáskor. No most még ugyan ott nem tart, most még épp csak át lehet köpni rajta, de ugye a szépséghez idő kell és meg is kell érte szenvedni, nem igaz? :)

 Nos a fiatalember képes engem meglátva keresztülfutni a 200 méteres csarnokon, úgy örül nekem, hogy egyből megoszt velem pár részletet a vele történtekből.

Mint például, a szétválogatandó raklapok sajnos kurvára vegyesek, miért nem lehetnek kevésbé összekeverve a raklapokon lévő rekeszek? Miért ilyen kényelmetlen az autóban az ülés, amivel őt munkába hozzák ingyen? Miért, miért, miért??? Szar a kaja, szarok a nők, szar a munka, biztos szar lesz a fizetés is... MINDEN SZAR.

Annyira pesszimista az ember, hogy szerintem hamarosan kialakítja magának a csak felette eső viharfelhőt is. Próbálom elkerülni, de annyira résen van, hogy az már fájdalmas. Az energiavámpírok eddig számomra ismeretlen okokból olyan éles szemmel vannak megáldva, mint az éhező sasok. Amikor az ebédszünetemet kiveszem és a szőnyeg alatt kúszva próbálom minél hamarabb elérni az étkezőt, ő már integet, hogy nem kell sokat várnom, mert máris leteszi a raklapját és már jön is. Rendkívül rövidre fogom az ebédszüneteket ebből adódóan. Ma felvetette, hogy kérvényezzem a forgalomirányító irodában, hogy velem jöhessen túrára. Ragyogó ötlet! Hogyne! De egészségügyi megfontolásból mégis inkább egyedül mennék, mert így a normális értéken tudom tartani a vércukromat és a pulzusszámomat is. Arról nem is beszélve, hogy mi lenne, ha egyszer engednék a kíváncsiságomnak és a fülgyűrűjénél fogva egyszer belehúznám az arcát a térdembe picit. Vagy inkább nagyon. Esetleg többször. Persze kimondottan csak kísérleti jelleggel. :)

Eleinte arra is gondoltam, hogy lehet öreg vagyok ezekhez a csevegésekhez, hogy a korkülönbség miatt nem vagyok egy hullámhosszon vele, ha egyidősek lennénk, én is lehet ugyanilyen szarokkal aggatnám tele magam és kifestő könyvnek használnám testem minden négyzetcentiméterét, viszont ez az ember buta. Amikor fiatalabb voltam, a feltűnően buta embereket akkor is próbáltam elkerülni. Őt pedig nem lehet, kénytelen vagyok vele mutatkozni és ha már ez így alakult, ellátom divattanácsaimmal és öntök belé egy kis optimizmust napi 5 percben, az még részemről is egy vállalható időintervallum. Azért van szükség az 5 percre, hogy kevésbé legyen sértő a mondandóm, mert ha tömörebbre fogom, akkor abból csak az sülne ki, hogy "hogy a f@szba nézel ki, te torzszülött?"

Otthon egyszerű a képlet. Van rá pénzed? Ha igen, akkor megkapod. Itt meg kellett tanulnom, hogy ha elegendő pénzed van a lakás bérlésére, akkor az még édes kevés. Mindig. Itt az ingatlanügynök komoly jutalékot kap azért, hogy talál egy albérlőt a tulajnak. Eddig két helyről is szedték a sápot. Fizetett a bérlő, hogy talált neki lakást, és fizetett a bérbeadó is, hogy talált neki bérlőt. Ám, egy szép napon, idén június elsején ezt törvényileg szabályozták. Most már csak a bérbeadó fizet az ingatlanosnak. A bérlőnek nem kell kifizetni a bérletidíj 2,38-szorosát. Mert hogy igen, ez egy ilyen határozott összeg volt. Szóval már nem kell 5000-6000€ egy lakás bérléséhez, most már elég akár 3000-4000€ is. Klassz, nem? :)

De, mivel a bérbeadó még mindig komoly lóvét tesz le az ingatlanosnak, hogy kerítsen egy bérlőt, a legkevésbé sem akar árnyékra vetődni, pláne nem akar sűrűn fizetni az ingatlanosnak. Így hát itt mögéd, alád, beléd néznek:

Mióta vagy itt, hol laksz, hol dolgozol, mióta, mi a telefonszáma a jelenlegi lakásod tulajának, mi a telefonszáma a főnöködnek? Mennyit keresel, határozott, vagy határozatlan időtartamú a munkaszerződésed? Van spórolt pénzed? Mennyi?Támaszd alá bankkivonattal, szerződéssel! Természetesen ezek az adatok kellenek a párodról is... Ja, és a feleséged hogy hogy nincs itt? Akkor ő nem is kap fizetést Németországból??? Mi a pöcs? Aha, aha, értem. És itt jön egy apró csönd. Egészen addig van csönd amíg nem találnak mást az ingatlan bérlésére. Ez az utóbbi esetben úgy nézett ki, hogy jelentkeztem, kell, bérelném. Menni fog? Persze! No para, természetesen bérelheti, van esélye, hogyne, csak szabadságon van a tulaj, majd vele kell egyeztetni. Három hét múlva viszont egy helyi kibérelte. Ő volt az első aki utánam jelentkezett... Másik ingatlaniroda nem is válaszolt a leveleimre. Harmadik volt a legnagyobb forma, ő kijelentette, hogy a lakást 20-tól lehet megtekinteni. Hívom 20-án, hogy mennék megnézni a lakást, hánykor lesznek ott? Ja, hát azt a lakást tegnap kibérelték.

19-én? Értem. Köszi.

Visszatérve az elsőre, egyáltalán miért hív oda, miért pazarolja az ember idejét, energiáját, és ami a legfájóbb, miért kelt reményt, mikor esélytelen a történet? Az őszinte ingatlanos megmondaná, hogy külföldinek ezt az ingatlant nem adják ki. Persze, az perelhető helyzetet teremt, ezért inkább sumákol, hamukázik, mellébeszél.

 INKÁBB DOBJÁTOK AZ ARCOMBA AZ IGAZSÁGOT, NINCS IDŐM VELETEK KERINGŐZNI!!!!!!!!!

Most, hogy beláttam, ingatlant ügynökkel szerezni esélytelen megindítottam a minden csatornás frontot. Akivel csak találkozom, mindenkinek mondom, hogy LAKÁST KERESEK.

Amíg az ember ismeri a céljait és hétköznap harcol értük, különösebben nincs is ideje elgondolkodni a magányán. A hétvégék viszont elképesztő erővel marcangolják az apai lelkemet. Otthon a család épp szalonnát süt nagyfater születésnapját ünnepelve a hétvégi telken. Csemeték futkároznak fel alá, levetkőzi mindenki a hétköznapok álarcait és felszabadulva kicsit beszélgetnek. Ez NAGYON hiányzik. Én meg itt egyáltalán nem érzem, hogy tartoznék valakihez. Az itt élő cimborám, Rudi folyton elfoglalt, a cimborám cimborái, mint Pacal-pajtás, pedig dolgoznak hétvégén. Ez természetes, mindenkinek meg van a saját élete, nem szívesen lennék kolonc bárki nyakán, de le fogom rövidíteni a hétvégéket, azt találtam ki, hogy szombati munkákat fogok vállalni, Nem nekem való ez a lelki teher, hogy két napig ücsörögjek a kék sarokban a gongot várva. Persze ilyenkor jut egy kis idő arra, hogy lakást keressek a családnak, vagy valami jövőbeli tervet építsek fel. Bevásároljak élelmiszerből annyit, amennyi elegendő lesz a következő hétre. STB. Már azt találtam ki, hogy a hétvégi kajákat bonyolultabbak közül választom, hogy a főzéssel is  menjen az idő. Elég erős lettem a reggelikben. Olyan gombás tojással rukkolok elő szombatonként, hogy még délben is elismerően csóválom a fejemet. Egy apróság van csak. Ezt az élményt sincs kivel megosztani... Viszont a skype, viber és a többi voip telefon lehetőségével csettintésre megoszthatom gondolataimat az otthoniakkal, illetve akik jobban átérzik a helyzetemet, ők a sorstársak. Mirtillel, vagy Mónival, akik ugyancsak magányosan lapátolják külföldön a Bruttó Nemzeti Összterméket, egyszerűbben megtalálom a hangot. A magányt, hogy megfelelően tudjam kezelni, hogy komolyabb depresszió nélkül tudjak megfelelni a sors által elém támasztott követelményeknek, nem szégyen rutinosabb versenyzők tapasztalatait meghallgatnom, tanácsait megfogadnom.

Az én drága nagymamám 60 éve ugyanezt az utat választotta. Debrecenből Budapestre költözött a jobb életkörülmények reményében. Most az én Debrecenem Budapest, és az én Budapestem Ulm lett. Hiába a kívülállónak oly mértékben feltűnő összecsengés, mégis többek között a nagyim érti meg a legkevésbé, hogy miért döntöttem amellett, hogy máshol éljem le az életem. Pedig annyira sablonos. Én annyira leszek itt életem végéig németben Ausländer, mint ő Pesten vidéki. Pont annyi szervezést kíván tőlem a hazaút, mint tőle kívánt minden alkalommal. Az én gyerekeim is annyit lesznek a nagymamánál, mint az ő gyerekei voltak, mégis a legkevésbé ő látja ezt át. Próbáltam többször elmagyarázni neki, de nem közeledtek az álláspontjaink. Szerinte az országváltás az egyfajta szentségtörés, pedig csak egy nyelvet kell hozzá megtanulni. 

Más téma. Szerintem a külföldi munkavállalásnál két opció közül lehet választani. Munkásszállón, vagy társbérletben a többi sügérrel baszódni, idegeskedni, vagy egyedül aszalódni egy kislakásban. Utóbbit választottam, annyi előnye van, hogy egyedül legalább akkor van takarodó, mikor lekapcsolom a kib@szott lámpát. Nincs buli naphosszat a szomszédban és ebből adódóan nem zombiként járok melózni, mint a szlovák, vagy lengyel kollégák. Persze így jóval lassabban telik az idő..

Viszont ma este jobb híján egyedül emelem magasba a poharamat, hogy kissé lazuljon a torkomon a  magány kötele.

Egészségünkre hazátlan vándorok!

Jövő héttől meg bevezetem a szombati munkanapot is. Sok ez a kétnapos hétvége amíg nincs itt a családom...

Ma kiderült, hogy a főnökeim elégedettek a munkámmal, ami eléggé új köntösben mutatja ezt az egész harcot. Örülök, hogy itt nem a lebaszás, levonás a divat, hanem a pozitív hozzáállás a munkahelyen is alapvető. Dicsérnek. Imádom. Senki sem állíthat meg! :)

Tango. Ez lehetett a kamionos neve, vagy valami ilyesmi, de így mutatkozott be. Mindenesetre így hívják a bácsit, aki az idén töltötte a 70. évét. 40 évet dolgozott le egy bevásárlókocsi gyár galvanizáló részlegén. Gyakorlatilag savakba és egyéb mérgező anyagokba mártogatják a kezeletlen acélt, hogy rozsdamentes legyen, ha jól tudom. A lényeg, hogy a savgőz meg az egyéb mérgek azért rendesen kicsinálják az embert. Picit kamionozott is, elmondása szerint bejárta egész Európát, majd nyitott egy kis sufniban egy italüzletet. Ennek apropóján találkoztunk, tőlünk rendelt és annyira elbaszott helyen van az üzlete, hogy a legkisebb teherautónkkal lehet csak megközelíteni. 

Múltkor letegeződtünk, nagyon kedves volt velem, mint általában azok a nyuggerek, akiknek idejük van, társaságuk pedig már nincs, és így aki első blikkre szimpatikus, azt beavatják életük minden részletébe. Megkínált üdítővel és mesélt az életéről, műtéteiről is. Gyakorlatilag kivették a gyomra egy részét rákgyanúval 2 éve, meg a hasán is matattak valamit, de ezt nem értettem pontosan, viszont ezeknek köszönhetően szinte pár hónap alatt fogyott 37 kilót.

Így a mai napon miután köszöntöttem, megkérdeztem, hogy érzi magát. A válaszon eléggé meglepődtem, majd elgondolkodtam, hogy életemben nem hallottam még ezt a választ.

- Köszönöm, elégedett vagyok.

 Majd úgy mosolygott, hogy avval alá is támasztotta egyből előbbi állítását.Nem ezt vártam, hanem, hogy együtt csóváljuk a fejünket picit azon, hogy már megint itt fáj meg ott fáj neki, kacagunk picit azon, hogy korából adódóan már nem akar újra nősülni, vagy valami ilyesmi. Szóval az öreget szépen megtépte az élet, de ő baszik rá. Örül az élete minden percének, sugárzik belőle, hogy boldog. Eddig egyszer sem bírta tétlenül nézni, ahogy pakolok, minden alkalommal segíti valamelyest a munkámat. A felesége viszont szerintem tuti nem menne át a Turing teszten. Biztosan robot. Semmi érzelem, semmi humor, kedvességet csak színlelni tudja, de olyan műmázzal, hogy szinte fáj. Na mindegy, nem a nagyit ekézem, csak érdekes, hogy rá pont nem ragadt a férje kicsattanó életöröméből és világszeretetéből. Lenne mit tanulni az öregtől. Egyszerű ház, egyszerű autó, kis vállalkozás, hogy - elmondása szerint - ne unatkozzon. És boldogabb bármelyik milliárdosnál. Nem először hallom itt, hogy a pénz nem szempont, ami alapján a másik embert megítélik, és nem mozgató-, motiváló erő Németországban. Senkit nem érdekel mennyi pénzed van. De plusz pénzért sem tudsz rávenni szinte senkit semmire. Itt mást keresnek az emberek egymásban. Nem egymás zsebében turkálnak, hanem igyekeznek jobb embernek lenni a másiknál. Szokni kell még. :)

Az utóbbi pár nap, még az is lehet, hogy egy egész hét 30-36 fokos (igen, Celsius) hősége után bekopogott egy szolid 15 fokos cidri, elképesztően apró szemű, ám annál áztatóbb, hozzávetőlegesen 0,5-1,0 fok hőmérsékletű jéghideg, egész napos esővel. Természetesen pont ezen a napon kaptam olyan címeket, ahol a tetővel fedett munka ábrándja is nevetséges optimizmusra utal. Átázott a széldzsekim, a kapucnis pulóverem, a pólóm, nadrágom, mindenem. A napomat csak szebbé tette, hogy egy elég furcsa srác volt a "segítségemre" kocsikísérőként. Nevezzük Mozartnak ezt a csodagyereket! Természetesen ő egy piros pólóban érkezett, de nem panaszkodott az időjárásra, neki ez a normális. Többször mondta, hogy olyan meleg volt pár éve karácsonykor, hogy grillezett a kertben. Bár nála ez semmit nem jelent. Mint később rájöttem, nála a karácsony akár múlt héten is lehetett...

Nos, Mozart pont úgy nézett ki, mint a fenti ábrán Szőke András. A szemöldök vonalától felfelé az összes haját már kihullatta, de lehetetlen, hogy az idegességtől. Gyakorlatilag, ahogy kifordultam a cég telephelyéről, már beesett a biztonsági öv ellenére a két ülés közé, mert ő elbóbiskolt kérlek! Egész pontosan 4 perc utazás után, ez azért még engem is eléggé meglepett. Gondoltam, a reggeli roppanós tüske hatása, vagy még a tegnapi buli tart, de mikor rákérdeztem, határozottan állította, hogy ő nem ivott egy hónapja. És mivel ez igaznak is tűnt, már itt tudtam, hogy ez egy rém hosszú nap lesz. Valóban az volt.

Reggel egy normál címünk volt, ahol 21 raklap italt lerakunk, majd 21 raklap göngyöleget visszapakolunk a kocsira elektromos békával ez nem nagy kihívás. Délután viszont egy elég speciális címet kaptam, ahova kizárólag göngyölegért mentünk, viszont egy csúszdával tudjuk csak a rámpa és az emelőhátfal közötti szintkülönbséget áthidalni. Szóval minden kurva rekesszel fizikai kontaktust alakíthatunk ki. Ami 21 raklap esetén felszorozva 40-nel, 840 rekeszecske. Ebből, mert számoltam, Mozart 22 rekeszt vitt fel a kocsira. Helyette inkább a jó Isten tudja milyen megfontolásból rendszerezgette, de inkább csak pakolta le, fel, húzogatta előre-hátra a rekeszeket. Kívülálló ember fülének a zaj pont megfelelő volt, de értelme semmi. Egy ideig ment is neki, szépen zajongott, majd eltűnt. A jelenléte jobban bosszantott, mint a hiánya, ám 40 perc elteltével gondoltam kinyomozom, mi a faszt csinál ez a sügér. Nem voltam felkészülve arra, ami fogadott. Az üzlet irodájában magában kacarászva számokat mormogott... Ez azért rémisztő,nem? Mondom, hogy ha minden bárányka meg van, akkor jöjjön már picit, reménykedtem, hogy össze tudunk hangolódni valahogy, mert ha típusra válogatta volna, vagy 5 magasba szedte volna a rekeszeket az ártatlanja, vagy legalább egy pálcikával a homokba rajzolta volna, hogy melyik üres üvegből mennyi van a kocsin, akkor még csapat munkának is lehetne gúnyolni, amit előad, de mivel többszöri kérésre sem tudott elszámolni 5-ig, mivel rendszeresen 6 volt, az üres üvegek típusát meg ő nem ismeri, így inkább megkértem, hogy ne gecizzen velem, ne adja a hülyét, ha nem akar dolgozni, akkor tényleg inkább üljön le és nézze, hogy kell csinálni, de legalább ne legyen láb alatt, majd én egyedül megkeresem mindkettőnknek a napi bérét. Viszont mire végzek találja ki hol akar a továbbiakban dolgozni, miben tehetséges, mert ez a munka messze túlmutat a képességein. A 10 órásra tervezett munkanap így hipp-hopp 14 órás lett. Visszaérve jeleztem az irányítónál, hogy ez az ember egy álom, amolyan Freddy Kruger féle. Ha lehet inkább egyedül mennék, mint vele, miért nekem kell betanítanom az újakat? Ekkor estem szájra, mikor mondta a capo, hogy ő már egy éve itt dolgozik. Bazmeg, ha ez az ember egy évet evvel a tudománnyal lehúzott itt, akkor én innen megyek nyugdíjba! Hulla vagyok. Szevasztok.

Mivel az egész cégnél egyedül én vagyok magyar, (leszámítva a két vajdasági kollégát, akik ugye szerbek) így eléggé furcsán néznek rám, mert általában nem sétál be senki az utcáról és kezd el egyedül dolgozni közvetlen szerződéssel egy német vállalatnál. Az esetek túlnyomó többségében a cégnél dolgozó melós ajánlja a barátait kollégának, vagy munkaerőközvetítő  cég által dolgoznak a külföldiek. Egyértelmű, hogy ha valaki közvetít, akkor azt jutalékért teszi, majd ha annyira nagyon jó munkaerő, akkor idővel, általában két év elteltével átveszi a vállalat közvetlen, ám határozott időre szóló szerződéssel.

Lengyelek

"Lengyel, magyar két jó barát, együtt harcol és issza borát."

A lengyel srácok például így vannak foglalkoztatva a göngyölegosztályon, egy közvetítő cég által. Közülük egy beszél németül a többi 4-5 pedig követi a nyelvész professzort, bárhova is megy. Mindenféle szünetet együtt tartanak. Úgy közlekednek, mint a guppik az akváriumban. Igazi füves zombi mindegyik. Hozzájuk képest a lajhár egy hullócsillag. 05:30-tól biztosítják a munka látványát 15:30-ig. Mivel kiesik a capo-k (kis főnökök, középvezetők) látóteréből, így mindössze arra összpontosítanak, hogy mozgásnak tűnjön a meditációjuk. Elég monoton munkát végeznek, szó se róla, de az ambíciót, a versenyszellemet, életvidám hozzáállást keresve sem találsz rajtuk. Valamilyen állapotban megérkeznek, becsekkolnak, majd 20 perc lézengés, délig imitáció, kicsekkol fél órára kajálni, majd megy tovább a bábozás 3-ig, onnantól együtt, ülve drukkolnak a nagy mutatónak az órán, hogy 15:28 legyen, mert mire elsétál kicsekkolni, addigra pont 15:30 lesz. Aztán kisétálnak a cég parkolójába, nem kérdés ki vezet. Naná, hogy a nyelvész. Kíváncsi lennék, ha egyszer ez a pásztor lebetegszik, vajon mi lesz a nyájával?

Frissítés:
Dolgozik még egy 19 éves lengyel gyerek is ugyanebben a munkakörben az anyukájával. A fiú nyári munkán van, anyu meg féltette annyira, hogy ő is vele tart e nemes kalandban. Tipikusan az a fajta anyuka, aki elsőként jelentkezik a szülői értekezleten, hogy a táborozó gyerekét elkísérje önköltségen.

Oroszok

 Ezer közül is megismerni őket. Ha megszólalnak, akkor az akcentusuk egyből elárulja őket, de a felsőbbrendűségi komplexusukat csukott szájjal is nyilvánvalóvá teszik. Göngyöleg osztályon, vagy áru összekészítő részlegen egy sincs. Csak vezetnek. Teherautót, vagy targoncát. Imádnak dirigálni, észt osztani, de a munkavégzésük előtt le a kalappal, nyugodtan, de rendkívül hatékonyan dolgoznak. Bárhol van, ő délben megáll és eszik. Elég kemény értékrendjük van, ami engem teljesen meglepett. Aki nem dohányzik nem férfi. Pont. Ennyi. De egy nő ha rágyújt, akkor repül a tasli, mert Szibériában, ahonnan például többen érkeztek, ott csak a kurvák cigiznek. Nő például nem ihat röviditalt és sört sem. Kizárólag borozhat, vagy pezsgőzhet, például szilveszterkor, vagy születésnapon, de nem sűrűbben, mert apa féken tartja anyát. Önmagát persze nem, de anyára minden szabály és hagyomány vonatkozik, hogy tiszta legyen, ki a főnök otthon. Van egy folyamatos rivalizálás a németek és köztük, sokat látott Rudi spanom szerint azért, mert a világtörténelemben is folyton egymás ellen harcoltak, innen eredhet, hogy folyamatosan a német fölé akar kerekedni német földön. Több helyről is kaptam a tanácsot, hogy érdemes őket kerülni, mert sunyik. Simán hátba támad, ha úgy szolgálja érdeke. Tapasztalatom szerint a legsegítőkészebb, legkorrektebb csókák az oroszok között vannak, én nagyon jól kijövök velük.

Törökök

Ez lepett meg a legjobban, egy turbános sincs a munkahelyemen.

Románok

Érdekes velük a helyzet, mert mindössze egy román targoncás van, a többit együttesen rúgták ki. Állítólag valami hatalmas szarkeverést kezdtek el, és kézen fogva eltanácsolták őket szépen. Az Egy Targoncás pedig a küszöb alatt mászkál, mert nem szeretne a többi komája sorsára jutni. A minap magyarul szólt hozzám, hogy "vigyázz egy kicsit légyszíves". Teljesen meglepett, majd mondta németül, hogy csak ennyit tud, de ez persze ebből a kifejezésből egyértelműen látszik, hogy lehetetlen. Ha egy szóval fejezte volna ki magát, akkor hihető lenne. Így viszont valószínű, hogy Erdélyből jött.

Vajdasági magyarok

Amint kormányunk a 2/3-os többséggel elfogadta, hogy a környező országok magyarjai megkaphassák a magyar állampolgárságot, egy kisebb csapat elkezdte a szerbeknél a magyarul beszélőket kiszervezni okosan németbe jó pénzért. Ugye Magyarországgal ellentétben Szerbia nem EU tag. Tehát a megoldás az volt, hogy magyar nyelven kérvényezik a kalandvágyó jelentkezőnek a magyar állampolgárságot, amit szinte biztosan meg is kaptak. És amint ezt lezongorázták, már lehetett is menni egyenesen Németországba magyar útlevéllel dolgozni. A srác aki ezt elmesélte, a sajátján kívül még 30 családról tud, akik így vannak itt. Volt valami beszálló összeg ebbe a kalandba, majd havi szinten is adakozni kellett ennek a szervező csapatnak egy éven keresztül. Szóval nincs ingyen a hakni, de az első időben, mikor kell végig fogják a kezüket. Intéznek nekik német lakcímbejelentést, bankszámlát, egészségbiztosítást, valami munkát, meg egy patkányrágta munkásszállást.

Németek

Általánosságban távolságtartók és furcsák. Első alkalommal kicsit be is csokiztam, mikor hallottam, hogy magában beszél, majd nevetgél picit. Fingik, büfög, szívja az orrát, köhög, tüsszent bele a világba kéz nélkül.

Két táborra osztanám őket. Csupa szív németek vs. Vérgeci németek. Nincs átmenet.

A csupa szív német örömmel mesél a balatoni élményeiről, mint a "puszta, kolbász, gulasch, paprika". Megkönnyíti az ember beilleszkedését a cég életébe, segít átlátni a bonyolultabbnak tűnő helyi dolgokat. Elmagyaráz útvonalakat, mert az elterelések mindennaposak és megnehezítik a GPS-szel felfegyverzett sofőr dolgát is. Én nagyon jól el vagyok velük és ők is szeretnek velem dolgozni mint az utóbbi napokban visszahallottam.

A vérgeci német már más tészta. 10 éve dolgozik a cégnél, úgy hogy egyetlen szabadnapot sem vett még ki, sem szabadságra, sem betegség miatt. Reggel már 200 a pulzusa, természetesen nem köszön vissza, úgy néz rám, mintha miattam nem lett volna bajnok a Bayern München. A harmadik napomon, mikor együtt voltunk túrán Psycho-val (mert a németek így hívják a háta mögött), akkor jöttem rá, hogy miért kiabál az összes forgalomban részt vevővel, miért kiabál velem, miért kiabál a telefonban, meg úgy általában a bolygó lakóival, szerves és szervetlen vegyületeivel. Hozzávetőlegesen 1 liter kávét iszik meg a délelőtt folyamán termoszból. Ezzel az eljárással garantálja magának és kollégáinak a kellemes légkört. A rosszindulat persze nem hiányozhat. A szakmájában koronázott király, viszont egy tanácsot sem ad, de baszogat, hogy lassú vagyok, fülem hallatára fogad pénzben a másik vérgecivel, hogy másnap már nem jövök, mert a mai napon jól megfuttatott. A másik vérgeci egy targoncás. Akkorára hízott, hogy ilyet csak a LifeNetwork-ön láttam dokumentumfilmen. Épphogy elfér a pufi rizsa a targonca fülkéjében. Amikor csak tehette, de az első hónapban naponta egyszer biztosan szakított rá alkalmat, hogy egy-egy skinhead dalból idézzen nekem egy versszakot. Tiszta hülyét csinál magából. Amint meglát odakanyarodik a targoncájával, elmondja az okosságát, erre én kiröhögöm, mert mivel tilos csak úgy indokolatlanul furikázni a csarnokban, ezért muszáj leszednie a kocsimról az összes árut. Így előbb végzek, tehát még jót is tett velem az isten barma.

Helyreigazítás!

Mint megtudtam, a vérgeci német nem létezik, hiszen ő nem rosszindulatú, csak bosszantják a rutintalan kollégák kérdései. Elég bosszús lehet, mert az átlagos karrier a cégnél kb. 2-3 hónap. Igen komoly szinten van a fluktuáció, így tűnik vérgecinek a kezdő szemében. De el tudtam már csípni jó passzban mindegyiket, ami teljesen összezavart.

Szóval egy valódi gyöngy ez a munkahely. Igazi olvasztótégelye ez az európai kultúráknak. Ezt a szociológiai kíváncsiságomat leszámítva már nagyon örülök, hogy végre önálló küldetéseket kapok. Sokszor jobb egyedül, mint egy hülyével, vagy egy meg nem értett zsenivel.